“Az emberek soha nem változnak meg fenyegetés vagy kényszer hatására.

Akkor változnak, ha találnak valami számukra becses dolgot,

ami olyan értékes nekik,

hogy elkezdjenek miatta másképp élni.”

Robert Downey Jr.

 

The shift, vagyis a váltás. Eljön az idő, amikor szükségét érezzük. (Jobb esetben a halál szelét bőven megelőzve, hogy legyen még időnk. Hisz’ mondja Luis Bunuel, hogy a korod csak akkor számít, ha sajt vagy. Hozzátenném: …és a felismeréseid esetén is fontos, hogy ne légy túlkoros. A felismerést pedig a tapasztalási vágy és kockáztatási készség előzi meg.)

Előfordul, hogy fogalmunk sincs a valódi becsességről. Ha van bennünk egy “drive”, egy hajtóerő, akkor elindulunk kutatni, mi is lenne jobb, mint a jelen állapot.

A hivatásom során az egyik leglelkesítőbb tényező az, amikor a néhány órányi előbeszélgetés során felfedezett motivációs pontokat úgy tárom a kliens elé, hogy az ellenállását messze elkerüljük. Olyan, az általa eddig – pontosan az aktuális állapota miatt fennálló körülmények miatt – nem észrevett lehetőségeket vázolom fel, amely számára, személyére szabva a legértékesebb dolog. Amiért érdemes megkockáztatnia a tapasztalást. Amelyről tudjuk, lehet negatív és pozitív előjelű is. De mindenképpen eredményt szül és előre visz a személyiségfejlődésben.

Legtöbb esetben ez nem könnyű elsőre. Jár némi kezdeti nehézséggel, de igazán hamar megtérül a befektetett energia. Megjelenik az életünkben sokkal több jó dolog, mint azelőtt. Ne felejtsük el észrevenni őket!

Hogyan tud megjelenni?  Úgy, hogy az illető megteremti a saját valóságában azt, amire valójában vágyik. /A teremtés alapjainak természetesen feltételei vannak, de ezeket a titkokat az egyik kurzusomon árulom el./

Honnan tudjuk, hogy felkészült-e kliensünk a változásra? Onnan, hogy képes beleállni kifogások nélkül a folyamatba. Ha félelmei vannak, azt könnyedén leküzdjük. A kifogásoknak pedig az az üzenetük, hogy az illető nem készült fel lelki és/vagy mentális szinten a komfortzónán kívüli tapasztalásokra, ezáltal a változásra, fejlődésre, előrelépésre sem.

Ha felkészült, hogyan tovább? Itt kerül előtérbe az ő érdeklődési köre. A terápiát eköré építem, hogy minél élvezetesebb – és ne nyomasztó – legyen a közös munkafolyamat. Ilyenkor nyilván én is tanulok valamit. Például beleláthatok egy általam addig nem ismert hobbiba, amiről azért kutatok egy kicsit, hogy eszközként felhasználva “közös nyelvet beszélhessünk” adott témában.

Mi van akkor, ha akarja, de gátjai vannak? Megvizsgálom a gátló tényezőket és csak azután vágunk bele a folyamat mélységeibe. Így szabaddá válik a pálya, nem lesz visszahúzó erő.