Aki a szabadságtól saját magát önként szabadítja meg, csakis ő adhatja vissza magának. Ez is lehetne az alcím. Mire is gondolok itt? Testi szabadság, lelki és mentális. Ekkora marhaságot, hogy önként szabotáljuk magunkat? Ugyan már, hogyan történhetne ilyen? Normális ember nem csinál ilyet. Nos kérdem én, mit jelent a “normális” jelző? Azt jelenti, hogy a társadalom működését szolgáló normákat betartva vagyok én normális? Ép az elmém, attól vagyok normális? Nem bántom azt, akit szeretek, attól? Magammal mi a helyzet? Bántjuk magunkat vagy szeretjük? Egy beteg, REND-ELLENES állapot bánthat vagy szolgálhat bennünket? Miért kerülünk egyáltalán ilyen helyzetbe? Azért, hogy valami kezdjen el változni. Ha nem vesszük észre ennek szükségességét, majd a kimagaslóan intelligens csodálatos testünk jelezni fogja síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Miért “támad”? Mert nem figyeltünk rá. Miért produkálja egyre súlyosabban magát? Hogy figyelj rá! Kommunikálni akar Veled, de nem beszéli a nyelvedet. Ő a saját nyelvén tud jelezni. Szerezzünk be egy tolmácsot, hogy megértsük ezt az óvó-vigyázó bámulatos óraművet, amely pontosan tudja, mikor üt egyet az óra, mikor kettőt… és ha nem akarunk 12 ütést mérni magunkra, vegyük észre, hogy el akarja mondani, de nem tudja… Segíthetek Neked a fordításban, kedves?