Bizonyára Neked is fontos, kire bízod magad a kényes ügyeidben. Már nem tagadom, hogy ki vagyok. Igyekszem egyre hitelesebben élni és ehhez a felvállalás is hozzátartozik. Itt kendőzetlenül olvashatsz a jelenemről, majd a múltamról. Amelyet nem azért osztok meg Veled, hogy sajnálj, hanem azért, hogy érzékeld, nem a könyvekből tanultam mindent. Hogy valóban beleláss, hogy könnyebben eldönthesd, rám bízod-e a titkaidat, s szívesen mered-e nekem adni őket egy időre. Mocskosul életszagú tapasztalásaim mind-mind azt segítették, hogy most a Te erős, érett és komoly háttértámogatód lehessek.

 

privát Albert Kinga: játszmáktól mentes és egyre letisztultabb nő, megőrizve a játékos énjét, a 40-es évei közelében.

Jelenleg kb. 10 éve egy kimagasló érzelmi és értelmi intellektusú férfi, azóta már a férjem kedvenc életszakasz-társaként létezem, akivel a minőségi életünk “Mi” részének folyamatos építése mellett az “Én” és a “Te” sem csorbul, sőt; és a sorrend sem véletlen. A Balaton-felvidék egyik csendes részén élünk, mókusokkal ébredünk, kutyákkal és cicákkal osztjuk meg személyes terünket és mindig kitalálunk valamit, ami előre visz, élményt nyújt. Megfogadtuk, hogy addig élünk együtt, ameddig építő a kapcsolat. Amíg mindenki jól érzi magát benne és az adok-kapok is balanszban van. Gyermeket tudatosan nem vállalunk; egészen más céljaink vannak “családilag” és egyéb tekintetben, illetve a hatalmas szabadságvágyunkkal nem összeférhető, jelenleg.

Egyre egészségesebb önzésem és önbecsülésem a személyes szabadságom építő alapköve. Szigorú és egyben odaadó szívem is ez utóbbit szolgálja, ellenben a keménység mögött számos sérült év bújt el, melyek a felszínhez folyamatosan közeledve gyógyítják a múltam egyre kedvezőbb szemléletét, így újraértékeltem a gyermekkorom és úgy érzem, évről évre hálásabb vagyok. Mindenért.

Már rég nem szégyellem a bukásaimat, bakijaimat, hiszen azok csupán hibák, melyek fejlődésre, tanulásra adnak lehetőséget. Volt, hogy egy helyzetből viszonylag gyorsan felálltam, bármi is kényszerített térdre és volt olyan is, amiben évekig szenvedve kerestem lázasan a kiutat. Ezek elemei ma már a “kedvenc szégyeneim” lettek. (A humor sose hagyjon el bennünket!)

Honnan ez az erőm? Nyilván a gyökereink elég meghatározóak, meg is köszöntem mindenkinek, aki adott belőle. De az ÉLNI akarás legbenső határozott szándéka is sokat nyom a latban és a tervek újrafogalmazása, ha már megvan a vágyott életminőség képe. Ennek első lépése, hogy valahogy megpróbáljuk elhinni, megérdemeljük, és elég jók vagyunk ehhez. Nem ment elsőre nekem sem. Tanulható és fejleszthető készség ez! Te is meg tudod csinálni!

Nem nagyon preferálom a “kell” szót. Ha mégis előfordul a szóhasználatomban, annak nyomatékot adok.

Minimális százalék maradt a megfelelni vágyásomból bárki felé is, de ezek felbukkanásakor már csírájában nyírom ki mindet egytől egyig és tudatosítom: Én ÉN vagyok. Különleges a maga nemében és csodálatos a maga módján. Persze ezt azonnal alátámasztom és megerősítem a belső zsebemben profi puskaként lapuló lélekszintű feljegyzéseimmel… elég reprezentatív mintavétel alapján egyre jobban főzök, ölelek, megnevettetek, hallgatok, tanulok, vezetek, szervezek, gondoskodom és kezelek, stb. A többi már tényleg nem publikus. Egyelőre. De talán az az idő is eljön…

 

A lap alján találsz pár régi képet, ahol az utazásom mélyebb pontjai is látszanak, pl. a tagadhatatlanul +25 kg súlyfeleslegem vagy az anno megtört arcom. Direkt hagytam benne ezeket, hogy emlékeztessen, soha többé ne essek vissza. Megtaláltam és kidolgoztam azt, amivel nélkülözés nélkül, minőségi főzéssel, mozgással, élvezettel tartom magam egészségesen. Nem így volt ez korábban.

Anyámat információim szerint sohasem vizsgálták komolyabban, de valami nagyon nem stimmelt, amióta ismerem. A fejlődéslélektanilag kényes gyermekkoromat napi több órás verések tarkították. Majd az alkoholtól ájult anyám alvási idejében volt pár óra csend. Alig vártam. Majd rettegve azt, hogy ébredés után mi következik. Ebből aztán “csodás” felnőttkori deviáns viselkedéseim adódtak.

Mélyen haragudtam a nagyszüleimre, az apámra és mindenkire, aki ezt látta, tudta és az én értesüléseim szerint nem léptek közbe. Anyámnak semmit nem tudtam jól csinálni, semmi nem volt elég vagy jó; én főleg nem. Haszontalan és felesleges, sőt zavaró volt a jelenlétem számára. Nem tudott velem mit kezdeni az idő zömében. Mentségére szolgál, hogy talán 2 olyan fura kisiskolás évre is emlékszem, amikor még babruhát varr nekem és mosolyog rám, táncol és énekel, csinos és illatos. Vajon mi lelte akkor, arra az időre? Az biztos, hogy a féltestvérem születése után indult el piszkosul a lejtőn, minden addigi rekordját megdöntve agresszióban, alkoholszintben és egyéb deviáns viselkedésben. Középiskolásként leléptem onnan. Akkor mondtam először NEM-et neki.

Ugrok az időben, hogy ne fáradjon el a szemed. 12 éves koromban még nem voltam szobatiszta és 18 évesen még nem mertem jelezni a buszon, mert kicsi vagyok, nyújtóznom kell és mindenki csúfol ezért; nem értem fel a gombot. Természetesen megszólítani egy embert a rettegéssel volt egyenértékű. Mert ugye “Mit szól majd?” Anyám kiszámíthatatlan agresszív őrülete brutálisan szorongóvá tett. Amikor megölelni készült valaki, védekező tartásba rándultam vagy simán elbőgtem magam. Ez több, mint ciki például az első randikon…

Fiatal felnőttként már mindent és mindenkit hibáztattam, csak az nem jutott eszembe, hogy a megoldás belül lesz, magamban. Honnan is tudtam volna olyanok között, akik a körülményeket hibáztatták mindenért, miközben folyton “igazuk volt”. Rájöttem, a környezetem soha nem fog változni, csak akkor, ha én alakítok magamon, az életszemléletemen! Ezért is lett egyik kedvenc módszertanom az ontológiai (= életszemléleti) coaching.

Itt kezdődött a kalandos utazásom önmagamba, befelé. Ne tudjátok meg, miket hámoztam ki pl. apám egyik feleségének lelki terrorja eredményeként…néma ülések sorozatát éltem meg egy klinikai szakpszichológussal. Csak bőgtem és szó nem jött ki a számon. Aztán pl. az orgazmus téma, hogy kiragadjak 1-1 fontos állomást. Azt se tudtam, mi az. Csak vágytam és reméltem, hogy “a megfelelő férfi” majd megoldja. Hát nem. Pedig le a kalappal a többségük előtt; szerencsés lány voltam, maradjunk ennyiben. Ezt is terápiával sikerült oldani. Ferdén értelmeztem az anyám egyik kalandját.

Ma már tudom, hogy nem az ő hibája és semmi sem a környezetem, a családom hibája. Nehezített pályás indulást választottam, az biztos. Egészen kamaszkoromig szinte 1-2 évente költözés volt. Ezzel egy időben 6 családi(nak csúfolt) állomáson 6 érvrendszer, édes-, és mostohaszülők, egymásnak ellentmondó értékrendek közti hányódás a láthatási időkben. Természetesen ők mindannyian fújtak egymásra és ezt várták tőlem is; segítsek haragudni azokra, akikkel éppen nem vagyunk egy fedél alatt. Nagyszerű strukturálása az időnek, mondhatom!

Köztük éldegélve próbálkoztam megérteni, hogy mi a túrót is jelent az, hogy ÉLET. És mire jó? Kinek jó ez? Amikor már tudtam inni és cigizni, akkor abban vigasztalódtam, majd a szexben evickéltem.

Aztán elhíztam, majd lefogytam. Aztán rommá sportoltam magam, majd beteggé tettem és gyűlöltem magam, főleg a testem. Aztán egy gyógyszeres félrekezelés okán újból egy ilyen pár éves kört lefutottam. Onnan álltam fel és már nem esek vissza. Rendületlenül haladok előre, már nem vagyok szerelem-, alkohol-, és egyéb függő és senkitől sem várom, hogy megmentsen. Tudom, hogy erre csakis én vagyok képes; persze ha sikerül meglátnom, miért is érdemes ÉLNI? Nem volt egyszerű, de megláttam. Nem segítség nélkül. Nekem is kellett támogatás.Egy szó, mint 100, azóta megtanultam, hogy ÉN raktároztam el bizonyos infókat gyerekfejjel a saját értelmezésem szerint és nem a nevelőim szándéka alapján, majd ezekből ÉN alakítottam ki az akkori hozzáállásomat az élethez, az emberekhez, a lehetőségekhez, önmagamhoz.

Ez utóbbi mondat életem egyik legfontosabbja. Ha ezt Te is megérted, már félig oké vagy, hidd el! Vedd vissza a kezedbe a felelősséget és ne mutogass senkire, állj neki a belső világodnak és óriási csodavilág vár rád, higgy nekem! Csak ne állj le addig, amíg nem vagy igazán jól. Keress, kutass. Keresd a terapeutádat, a módszeredet, a tanácsadódat, a tanárodat, a tréneredet és válts vagy színezz, ötvözz, ha úgy jobb.

Mára ott tartok, hogy NEM haragszom. Senkire. A motivációjuk megértése sokat lendített azon, hogy megváltoztathassam a haragomat. Nincs tüske sem. akivel jobbat nem tudtam egyszemélyes lelkes aktivistaként kialakítani, azzal semleges a viszonyom, de legalább nem iszonyom. Értem azt is, hogy nem jókor voltam jó helyen. Azóta, amióta az én életem kormánya nálam van, ezt pont fordítva csinálom és az esetek nagy %-ában bejön.