A szociológiai definícióját tekintve nem igen áll mosolyra a szánk, hiszen a családról alkotott elképzelésünket közel sem fedi le az, hogy “emberek közösségi kiscsoportja ahol jellemzően leszármazotti kapcsolat van”. Ettől bizonyára nem jön lázba az éppen családot tervező, vagy családban konfliktust kezelő, vagy akár egy szép alkalmat ünneplő egyén.

A láz ott kezdődhet, amikor elkezdjük kutatni, vajon mit keresünk pont abban a családban és pont azokkal kapcsolódunk, akikkel. Egy elmélet szerint a családunkat választjuk; nyilván nem tudatosan, hanem lélekszinten és eleinte nem is emlékszünk, miért pont így “alakítottuk”. //Megjegyzem, számomra egyetlen elmélet sem stimmel, míg nem látom bármilyen gyakorlati hasznát. Bizonyításokat és személyes tapasztalásokat szeretek megélni, így aztán már nem kérdés, hiszek-e benne vagy sem.//

Visszatérve a család témájához, az én személyes megélésemben kiindulunk egy eredet családból, amelybe beleszületünk. Hagyományos esetben van legalább egy anyánk és minimum egy apánk. Ők nagyjából az életünk első negyedét “keserítik” meg mindenféle nevelési legjobb szándékukkal, hogy aztán mire felnőtté válsz, hátradőlve büszkén nézegethessék az ő elképzelésük szerinti alkotásukat, vagyis Téged. A gyakorlat ezzel jócskán szembemegy, amennyiben Te egy autonóm individuummá igyekeztél – némileg fű alatt – fejlődni. Ismerős a tapasztalás?

Amennyiben nem az, valószínűleg kiváló, nem formabontó gyermek voltál, aki megfelelt a szülei legtöbb elvárásának és valahol életed derekán kezd kikandikálni szívedből-lelkedből a felismerés, hogy…ö…öö… Who I am? – vagyis a “Ki is vagyok én valójában?” kérdés, és onnan indulnak, jellemzően nemek szerint eltérően az útkeresések. Távol álljon tőlem az általánosítás és ítélkezés, de a tapasztalat mutatja, hogy a férfiak, nők ilyenkor egyaránt gyökeresen forgatják fel életüket. Ki-ki a maga módján. Van, aki befelé sír és megvárja, míg a “túl késő lesz” kifogás mögött elvegetálhat, és várja a révészt, aki majd átevez a túlsó partra…

Van olyan is – nőknél gyakrabban előfordul -, hogy spirituálisnak titulált zsákutcákban navigációt mellőzve falnak fel mindent válogatás nélkül, mint a yo-yo effektusban hempergő krónikus fogyókúrázó, aki egészen este hatig eszik diétás ételt, majd éjjel háromkor tépi fel a frigót és hadd ne folytassam…

Vagy az örök fiatalság forrásából kortyolnak sivatagi szomjazókként – ez vonatkozhat mindkét nemre – természetesen életük derekát jócskán maguk mögött tudva és bohócot csinálva magukból, örömként definiált fikciókkal öleltetik körbe önnön dicső valójukat; ami tudjuk, egy ideig az illető vágya szerint funkcionál, de később úgy viselkedik, mint amikor “véletlenül” megragadjuk a diesel kart és sietve az ettől merőben eltérő üzemanyaggal működő járművünket telenyomjuk, majd – jobb esetben még – a számla kiegyenlítésekor realizálódik kicsi fejünkben a tény… Úristen! Rosszabb esetben az indító eszköz aktiválását követően.

Ennyit az eredet családunkról, következzék az én világomban elképzelt maradék két kategória, a generált és a valóban spirituális – szent ég, mennyire elcsépelték ezt az egyébként csodás kifejezést és a közhelyek Arany Málna Díját az utóbbi években sorozatosan elnyeri – családról való monológom.

…hamarosan folytatás.